Árvízi napló Alig hét esztendővel a pusztító kolerajárvány után, 1838 tavaszán
minden idők legnagyobb árvize öntötte el az ekkor már rohamosan fejlődő, nyüzsgő
és prosperáló várost, Pestet. A hónapok óta észlelt baljós előjelek ellenére a
lakosok nem törődtek a fenyegető veszéllyel, és csupán a legalapvetőbb
intézkedéseket tették meg a közeledő jeges ár feltartóztatására. Ezért március
13-a éjjelén szinte meglepetésszerűen zúdult rájuk a tengerré duzzadt Duna vize.
A Cholera-naplóból megismert Gruber Vilma, aki ekkor már nem kíváncsi
kamaszlány, hanem bájos, fiatal nő, a természeti katasztrófa idején Pesten, az
idősebbik nővérének a házában tartózkodik. Mivel az otthonuk a megáradt folyótól
csak egy utcányira fekszik, kis családjával hamarosan az események középpontjába
kerül. Az ő szemével láthatjuk, ahogyan az árvízi hajós, Wesselényi Miklós a
veszéllyel mit sem törődve, fáradhatatlanul segíti csónakján a bajba jutottakat.
De mások is kiveszik a részüket a mentésből, például az ismert nyomdász,
Landerer Lajos vagy István főherceg, József nádor fia. A tragédia következtében
Pesten a házak fele a földdel vált egyenlővé, vagy lakhatatlanná tette őket a
napokig dühöngő árvíz. Vajon hogyan lehetséges egy ilyen mértékű katasztrófa
után talpra állni, és újrakezdeni az életet - akár egy fiatal lánynak, akár egy
városnak? Fábián Janka új kisregényében választ kaphatunk ezekre a kérdésekre,
és megismerhetjük annak a pár szörnyű napnak a történetét, amely szinte pontosan
tíz évvel a forradalom kitörése előtt sokak életét romba döntötte, de egyúttal
az újrakezdés reményét is megcsillantotta.