A XIX. század végére Európa számos országában szabadkőműves kormányok
alakultak. A titkosan működő szervezet egyre nagyobb befolyásra tett szert a
nemzetállamok fölött, és mint egy pók, elkezdte behálózni azokat a területeket,
amelyeket meghódításra szemelt ki. Ebbe a körbe tartozott a Magyar Királyság is.
Már az 1890-es években a budapesti vezetésű páholyok államot képeztek az
államban. Titkos összejöveteleiken olyan dokumentumokat szerkesztettek a
társadalom átalakítására, amelyeket a magyar Országgyűlés később már törvényként
fogadott el. A szabadkőművesek ugyanis szinte minden pártban befolyásos
pozícióban voltak. Mindezekről az ország közvéleménye semmit sem tudott. A
történések hátterét Raffay Ernő már több könyvében megírta, ám most először
kerül sor arra, hogy csak és kifejezetten szabadkőműves dokumentumokat
felvonultatva ismerteti azokat a páholy-törekvéseket, amelyeknek legfontosabb
céljuk volt, hogy Magyarországból szabadkőműves köztársaságot hozzanak létre. Az
összeomlás előtti két-három évtizedben a szabadkőművesek lényegében minden
kérdésben a magyar érdekekkel szemben foglaltak állást, ezzel is elősegítve azt
a bomlasztási folyamatot, melynek vége Magyarország szinte teljes
megsemmisülésével járt.