Honore Et Virtute - A közép-európai arisztokrácia sorsa a XX. században Az
egykori Monarchia széteső birodalmában a közép-európai arisztokrácia több
sorscsapást szenvedett el egyetlen emberöltő alatt, mint más, boldogabb sorsú
társadalmak teljes fennállásuk ideje alatt. A cseh, osztrák, magyar nemességet
szinte módszeresen morzsolta fel előbb az utódállamok nemzeti asszimilációs
törekvése, illetve a polgári elvekre épített egyenlőségi elv, aztán pedig a
kommunista diktatúra. Az 1945-tel kezdődő új világban a főnemességre nem volt
szükség. Az, ahogy ennek a társadalmi rétegnek a sorsán a közép-európai
társadalmak, köztük a magyar is, egyszerűen túlléptek az 1990-cel kezdődő új
korszak idején, valami egészen mély igazságtalanságérzetet váltott ki az
érintettekben, egyfajta erkölcsi és történelmi hiányt okozott bennük. Olyan
családokról van szó, akik a magyar, cseh, osztrák történelemben évszázadokon át
meghatározó szerepet játszottak, akiknek egyes tagjairól közterületeket vagy
intézményeket neveztek el, és most ezek a családok, kortárs képviselőik révén
egyszeriben a történelem rossz oldalára - mondjuk ki: szemétdombjára - kerültek.
Vajon méltányos ez? Vajon elszámoltunk-e a múlt gyászos örökségével, ha
főnemeseinknek nem szolgáltattunk igazságot? Márpedig közös identitásunk, közös
lelkiismeretünk érdekében illene szembenézni ezzel a kérdéssel is. Nem miattuk:
magunk miatt. Ahogyan az Esterházy család jelmondata jelzi, amely a két
tudományos konferencia eredményeit közlő, három nyelven közreadó tanulmányokat
tartalmazó kötet címe is egyben, az erénynek és a dicsőségnek nem önmagáért van
jelentősége: nekünk van szükségünk rá, hogy ismerjük az ezekre alapozott
életeket, melyek példát adnak számunkra.