San Gennaro vére ?Idegen vagy. Tegyél csodát.? ?Mikor a San Gennaro vérét
olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud,
amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki
sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal
délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha
bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni
érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti
a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő ?
vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a
málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy
részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus.
Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt
cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet,
vibráló hang. Ez a regény: világirodalom.? - Cserna-Szabó András ?Már maguk sem
tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk ? egy hazát csak
feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször
csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak ?,
és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen
meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem.
Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit
vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot
vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül.? Az
utószót írta: Cserna-Szabó András