Sóvárgás Mi könyörögve kértük anyánkat, adja oda mindenünket, hiszen ő nekünk a
legdrágább kincs az egész világon. Semmi sem pótolhatja őt. De hajthatatlan
maradt. Mi pedig tehetetlenül néztük a készülődését, mit sem tehettünk, mert a
kincstár ajtajának varázsszavát csak a tündérkirálynő tudja, senki más. Hiába
könyörögtünk az óriások királyának is, nem tudtuk meglágyítani a szívét. Némán
néztük hát, ahogy anyánkat az óriások közrefogják, csónakba ültetik, és hajóra
szállnak vele. Böszörményi Zoltán (Arad, 1951) József Attila- és Magyarország
Babérkoszorúja-díjas költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője. 2016-ban a
magyar kultúra szolgálatáért a Magyar Érdemrend középkeresztjével is
kitüntették. Tizenhárom verseskönyv, öt prózakötet szerzője. Műveit angol,
német, francia, orosz, lengyel és román nyelvre fordították le. Legutóbbi
kötetei: Az irgalom ellipszise (versek), 2016 Kényszerleszállás Shannonban
(költemény), 2017 Soha véget nem érő szeretkezés (versek), 2019 Döbbenetes
kelet-közép-európai jelenség, hogy a Nyugat-Európába áramló vendégmunkások
gyerekeit otthon nagyszülők, ismerősök vagy bérszülők nevelik. Böszörményi
Zoltán kisregénye ezt a témát dolgozza föl valós történet alapján. Egy édesanyja
után sóvárgó kislány könnyfakasztó vallomását olvashatjuk, és kötelességünk
figyelmeztetni az olvasót, hogy a kortárs irodalom egyik legszomorúbb,
legemberpróbálóbb művét tartja kezében. A személyes kálvária mögött ott sötétlik
egy egész régió tragédiája. Böszörményi műve kétségbeesett figyelmeztetés arra,
hogy a szülő és a gyermek érzelmi kötelékének szétszakítása nemcsak a lelkeket,
hanem a társadalmat is szétzilálja.