Vártunk, jöttetek! Az 1938-1941 közötti országgyarapítás végét jelentette a
Délvidék visszatérése. A Magyar Királyság 1940 végére az 1938-1940 közötti
területi visszacsatolások eredményeként közép-európai hatalommá növekedett, ám
beszűkült külpolitikai mozgástere, hiszen a területi revíziót a
tengelyhatalmaknak köszönhette, a németek és az olaszok pedig az angolszászok
ellen hadakoztak, akikkel - titokban - gróf széki Teleki Pál miniszterelnök jó
viszonyra törekedett. Teleki érezte, hogy ekkorra elfogyott körülöttünk a
levegő, és félelmei akkor váltak valóra, amikor az 1941 márciusának végén
kirobbant jugoszláv krízis alkalmával két tűz közé került. Magyarország
geopolitikai helyzetéből adódóan kénytelen volt a tengelyhatalmakkal együtt
menetelni, de a tervezett jugoszláv hadjáratba való bekapcsolódás feltételeként
a Legfelső Honvédelmi Tanács három kritériumot szabott meg: ha Jugoszlávia, mint
önálló állam megszűnik létezni; ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, ha a
délvidéki őshonos magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Teleki hiába
üzent a briteknek, azok egyáltalán nem voltak tekintettel Magyarország
geopolitikai helyzetére, jelezték, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek
átvonuljanak területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha pedig a
honvédség részt vesz a jugoszlávok elleni hadműveletekben, az hadüzenetet
eredményez. Teleki politikai működésének csődjét vélte látni, és 1941. április
3-án - napjainkig sem kellően tisztázott módon - tragikus körülmények között
elhunyt. Jugoszlávia felbomlásakor, 1941. április 10-én a minisztertanács
proklamációt fogalmazott meg: A független és önálló horvát állam megalakulásával
Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotóelemeire bomlott. Ezzel egyidejűleg
parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított
területet és az azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének
biztosítását újból a kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet
haladéktalanul teljesítenünk kell.A délvidéki bevonulás szó szerint puskaporos
volt és össze sem lehetett hasonlítani a felvidéki vagy az erdélyi csókhadjárat
eseményeivel. A bevonuló honvédeket a csupán a magyarlakta településeken
fogadták örömmel, a svábok hűvös távolságtartással, a szerbek pedig többnyire -
mint például Szabadkán, Pacséron és Zomborban - ellenségesen. Az
országgyarapítás utolsó fejezetét képezte a Délvidék visszacsatolása. A magyar
királyi 3. honvéd hadsereg 1941. április 11-én indított támadásának köszönhetően
visszatért az anyaország kebelébe a Bácska, a Muraköz és a Baranya-háromszög.
Mindezért súlyos árat fizettünk, országunk feladta az 1939 szeptembere óta
alkalmazott fegyveres semlegesség elvét, és végképp elkötelezte magát a
tengelyhatalmak oldalán, majd pár hónappal később a Szovjetunió és szövetségesei
elleni hadviselő felek sorába lépett az újabb világháborúban. A délvidéki
bevonulás időszakában - a hadműveletekből adódóan - többnyire hivatásos és
tartalékos tisztek, tartalékos tisztjelöltek maradtak fent, viszonylag nagyobb
számban, így ezen felvételek képezik a kötet alapját, tekintettel arra, hogy a
mai olvasóközönség előnyben részesíti a fényképes könyveket. A fényképfelvétel,
mint forrás, olykor jóval több információt tartalmaz, mint bármely
visszaemlékezés vagy levéltári dokumentum, különösen akkor, ha tudjuk, mikor és
hol készült, kik vannak a felvételen. A fényképek, délvidéki emlékbélyegzőkkel
ellátott képeslapok, plakátok mellett - amelyek a szerző és magánszemélyek
gyűjteményeiből származnak - a Magyar Távirati Iroda napi jelentései, napló- és
visszaemlékezés részletek idézik fel a Délvidék hazatérésének időszakát. A kötet
tartalmából adódóan nem csak a délvidéki őshonos magyar nemzetrész, hanem a
délvidéki és anyaországi magyarság összetartozását és nemzettudatának
megerősítését kívánja szolgálni.