Letizia - Napóleon és az édesanyja Anyámnak köszönhetem a szerencsémet, és
minden jót, amit valaha cselekedtem - írta egyszer Napóleon, holott ő tette ezt
az egyszerű korzikai asszonyt egy császár, három király, egy királynő és két
uralkodó hercegnő édesanyjává. És ezt nemcsak a gyermeki hála és a fejedelmi
udvariasság mondatta vele... A történészek maguk is csodálattal adóznak Letizia
Buonaparte alakjának. Stendhal egyenesen így ír róla: Ez a páratlan nő, bízvást
mondhatjuk, egyedülálló jellem Franciaországban... A kis korzikai ügyvéd
szépséges hitvese, akinek egész fiatalsága komoly anyagi gondokkal küszködve
telt, 35 évesen nyolc gyerekkel maradt özvegyen, mégsem omlott össze... Kemény
kézzel, vasakarattal irányította a család ügyes-bajos dolgait, s bravúrosan
osztotta be elenyészően csekély jövedelmét. Szinte egyik napról a másikra
Franciaország első asszonya lett: Madame Mére, a Császár édesanyja. Féltő
büszkeséggel figyelte legkedvesebb fia lélegzetelállító pályafutását, de sosem
hódolt be Napóleonnak. Ő volt az egyetlen a családban, aki szembe mert szállni
vele. A Császár bukása után neki is el kellett hagynia Franciaországot, de VII.
Pius pápa befogadta, így haláláig Rómában élhetett. A Szent Ilona szigetére
száműzött fia érdekében folyton ostromolta a királyt, de nem ért el semmi
eredményt. Megtört szívvel morzsolgatta hosszúra mért utolsó éveit, s nemcsak
Napóleont élte túl (tizenöt évvel), hanem rajta kívül még két gyermekét, több
unokáját, köztük a római királyt, a bukott Császár egyetlen törvényes fiát is,
akibe pedig minden reményét vetette.