Szigorúan retusált portrék Én a lelket fényképezem, nem az arcot. Az emberi
lélek fény és árnyék, de én mindig a fényt, csakis a fényt kerestem. Ghitta
Carell, az anyakönyv szerint Klein Margit, a történelmi Magyarországon
született, zsidó apától és katolikus anyától. A regény, Ghitta életén keresztül,
a huszadik századról szól; történelemről, világháborúkról, zsidóüldözésről,
diktatúrákról. Felidéződnek Ghitta találkozásai Mussolinivel és XII. Pius
pápával és kora meghatározó alakjaival, miközben fényképezte őket. És
szerelmekről is szól ez a történet, reménytelen szerelmekről. Az emberek is
mindig a fényt keresik, mint Ghitta a fényképein, és tudják, hogy reménytelenül
keresik, vagy csak pillanatokra érhetik el, mégis ez adja az életük értelmét.
Azok a pillanatok, amikor látják a fényt, amikor megérzik a fényt, átélik
egy-egy pillanatra a fényt magukban és a másikban - az árnyék helyett. Ezeket a
pillanatokat boldogságnak nevezik. Ezekért a pillanatokért élünk. - Miért
hazudik? Az olyan férfias? Tudja, hogy soha nem voltam szerelmes magába. Tudnia
kellett. Azért mert maga kívánt és nem kapott meg, azért táplálja magában ezt a
hazugságot, hogy szeret? Mi maga, egy kamasz? Megállt a fejlődésben tizenhét
éves korában? Azt gondolja, hogy én itt Budapesten két gyerekkel meg egy
férjjel, ostrommal meg zsidóüldözéssel, szocdemüldözéssel meg éhezéssel nem volt
más dolgom, csak magára várni és töprengeni, hogy szerelmes vagyok-e vagy sem?
Minek jött ide? Mit képzelt? Mit akar? Várom a választ! Válaszoljon. - Meg
akarom csókolni.