Fehéren-feketén ?Egyszerű betűk, betűk a plafonon, a fekete háttér előtt lassan
kúszó fehér betűk. A soros szívroham után kezdtek megjelenni éjszakánként. Össze
tudtam fűzni ezeket a betűket a plafonon, szavakat, mondatokat alkotni belőlük.
Reggelre csak annyi maradt, hogy belevéssem őket a számítógép memóriájába.
Részlet González Gallego regényéből. Az író spanyol nemzetiségű, önéletrajzi
regényét oroszul írta. A Szovjetunióban született és élt a 20. század utolsó
három évtizedében. Nagyapja a Spanyol Kommunista Párt főtitkára volt, akit
Franco diktatúrája emigrációba kényszerített. Moszkvában tanuló leánya a Kreml
kórházában ikreket szült a 60-as években. Az apa egy venezuelai diák, aki
azonban hamarosan nyomtalanul eltűnt. Az ikrek közül az egyik tíz nappal a
szülés után meghalt, a másikról kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegségben,
cerebrális paralízisben szenved. Politikai okok miatt a nagypapának és leányának
azt hazudták, hogy az ikrek halottak. Az életben maradt csecsemőt, Rubént
különböző kórházakban ápolták, mint árvát, majd orosz menhelyeken élt. Gallego
lábai és a jobb keze béna, a bal kezén is csak két ujját tudja használni.
Tizennyolc éves korában, mivel állapota reménytelen volt, úgynevezett elfekvőbe
szállították. Mint akkoriban mindenkit, aki hasonló helyzetben volt. Az elfekvő
a biztos halált jelentette. A kórtermeket nem fűtötték, az étkezés szegényes
volt. Azok, akik idekerültek, terhet jelentettek az államnak. Gallegónak azonban
szerencséje volt. Egy orosz rendező dokumentumfilmet készített róla és
véletlenül rábukkant az anyjára, aki azonnal magához vette. Ekkor Gallego már
harminchárom éves volt. Madridban megírta szovjet kálváriája történetét. Bal
kezének két használható ujjával, számítógépen. Ezzel akart emléket állítani
társainak. Könyvében nem panaszkodik és nem vár együttérzést.