Az egyik legjelentősebb kortárs antillai regényíró, a Goncourt-díjas Patrick
Chamoiseau (1953-) mesekötete pont egy tucat martinique-i kreol mesét tartalmaz.
Leginkább Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjéhez hasonlíthatnánk: nem műmese
és nem népmese, valami a kettő között. E különös mesékben keverednek az európai
és az afrikai mesék alakjai (az Ördög, a Jóisten, Hamupipőke, az elefánt, a
teknős, a tigris, a nyúl), és fel-feltűnnek az őslakos indiánok mondáinak csodás
lényei vagy szörnyei (pl. Manman Dlo, a szirénekre emlékeztető, varázslatosan
szép, de veszedelmes vízitündér). A kreol mesemondók kerülik a didaktikusságot
és az egyértelmű megfogalmazásokat, mivel úgy kellett szólniuk
rabszolgatársaikhoz, hogy a hatalom képviselőit ne haragítsák maguk ellen
(rendszerint ugyanis ők is ott ülnek a mesét hallgatók között). Ezért vonzódnak
a többértelműséghez, ezért hagynak bizonyos részleteket homályban, ezért veszik
el tréfával a kritika élét vagy hárítják el maguktól a felelősséget. E gyakran
franciául is meghökkentő mesenyelv megszólaltatására az ELTE BTK Francia
Tanszékének hallgatói vállalkoztak.