Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben. A modern kor
embere számára az időtlenség, a mindig-jelenvalóság és az állandóság eszménye
sohasem válik uralkodóvá. Így az Isten-élmény és Isten-hiány egymást átjáró
horizontjai a modern költészetben csak olyan módon szólaltathatják meg egyesben
az egyetemest, ha a költészet a maga tárgyát a történő dolgok példájává teszi.
Ezért válhat a vallás és irodalom közös nevezőjévé a mítosz, mely nem azért van,
hogy leírjon, hanem, hogy magába foglaljon egy adott helyzetet, olyan módon,
hogy jelentőségét ne korlátozza arra a helyzetre. A kötet Isten-élmény és
Isten-hiány költészettörténeti távlatainak vizsgálatával egy olyan párbeszédbe
kapcsolódik be, melynek kritikai részről mind poétikai, mind eszmetörténeti
szempontból első megszólalója éppen e kötet maga.