Bármerre jártam ? szerencsémre ?, könnyen ment a beilleszkedés. Ugyanezt
éreztem, amikor két évvel ezelőtt visszajöttem körülnézni: hogy könnyen fog
menni a visszailleszkedés is. Megvan az érzelmi alapom, a kulturális kötődésem,
és mindenek felett megvan bennem a kapcsolatépítés készsége, régi és új
barátokkal egyaránt. Örömmel találkozom régi ismerősökkel. Már akik megmaradtak.
Külön tanulmányt lehetne írni: mi lett azokból, akiket több mint ötven évvel
ezelőtt, vagy még régebben ismertem. Akik annak idején húsz évesek voltak, most
pedig hetven felé járnak. Az alapkarakterük nem változott, csak kiteljesedtek
szakmai, intellektuális vagy művészi irányban. Akik rugalmasak voltak, és azok
is maradtak, akiknek volt humorérzékük, és meg is őrizték. Vannak új ismerősök
is, van sok közös téma. Budapest nyitott, érdeklődő, sokoldalú embereket nevelt
a múltban és ? ahogyan tapasztalom ? ma is. Ezért örülök, hogy visszajöttem. A
könyv soraiból talán kiérződik: hogyan tarthatja meg az ember évtizedeken
keresztül a lelkesedését, az embere (és ? orvosként ? főleg a beteg emberek)
iránti érdeklődését és szeretetét, megőrizve mindeközben lelki és fizikai
frissességét. Magamat is arra neveltem, hogy a könyvemben csak részben vázolt
megpróbáltatások ellenére megőrizzem lelkesedésemet, hitemet a szeretetben, a
szerelemben, a szépségben és a fejlődésen. Nyolcvan évesen is.