Perben áll a világgal a költő: versei olyan belső monológok, amelyeket rejtett
vagy kevésbé rejtett dialogikus elem táplál; olyan párbeszédek tehát, amelyeknek
kérdéseit Lászlóffy Csaba magának teszi fel, és ő maga meg is válaszolja őket.
(...) A művelődéstörténet nem másodlagos élmény számára, hanem átélt
élethelyzetek összessége. (...) Mintha felgyorsított munkatempója dinamóként
termelné újra energiáit: dolgozik, ír. Egyre gondolatgazdagabb, egyre mélyebb,
az emberi kultúra egészét átfogó verseket