Rontásűzők I. - Az időkút Budapest, Kőbánya, mapjainkban. Két lány, akiket sűrűn
összekevernek, hiszen ikrek, pedig Angelina és Endzsi valójában olyanok, mint a
tűz és a víz. Az egyik a csinos ruhákat, a romantikus könyveket és a szívhez
szóló dallamokat kedveli, míg a másik folyton bajba keveredik, szakadt farmerban
jár és metált bömböltet. Egy reggel aztán arra ébrednek, hogy szüleik valamiféle
érthetetlen, idegen nyelven beszélnek, az utcán ló vontatta omnibuszok, az égen
hatalmas teherszállító léghajók araszolnak, őket pedig a rendőrség egyik
leghíresebb nyomozója üldözi, bár nem követtek el semmit. Az ikreknek csupán egy
titokzatos, fiatal fiú kel védelmére, és próbálja őket megszökteti
kényszerzubbonyon, Dunán, hegyen és völgyön át. Őrült és mulatságos kalandok,
hátborzongató varázslatok, tündérfélék és sárkányok között visz a lányok útja,
olyan tájakra és időkbe, amiről addig még csak nem is álmodtak. Angelina és
Endzsi, meg persze Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske,
valamint a lányszíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő
vetélytársa, Savanyác kalandjai ezzel a kötettel veszik kezdetüket. Rontásűzők
II. - A gyásznémber Az idő szövete megrepedt, tűzvihar és özönvíz közeleg!
Angelina és Endzsi ikrek, s ezért sűrűn összetéveszthetnénk őket, ám ők tesznek
róla, hogy ne így legyen: öltözködésük, természetük és ízlésük a fiúk terén tán
nem is lehetne eltérőbb. Két külön világ. Most azonban újra össze kell fogniuk,
mivel még az előzőnél is rettenetesebb vész szakad a nyakukba. Épp meglátogatnák
szeretett és felettébb bűvös nagymamájukat, mikor egyik pillanatról a másikra a
tenger hullámaiban találják magukat. Hamarosan szembe kell nézniük a ténnyel: az
évmilliókkal korábban létezett Pannon-tenger ismét kiáradt, és elöntötte egész
Magyarországot! Rontásűzők III. - A tündérkód Endzsiék már csupán kétháznyira
voltak a Bazalt utca 14-től, mikor a soron következő földrengés leverte őket a
lábukról. Mély moraj, sivalkodó szirénák, sikoly, üvöltés, vonyítás, robajló és
recsegő hangok töltötték be a világot. Az egyik villanyoszlop kifordult a
helyéből, és szikrát hányó vezetékeit magával rántva az úttestre zuhant. A
magasfeszültség eleven kígyókként rángatta-tekergette a fekete drótokat, míg
végül a sarkon álló transzformátor iszonyú csattanással ki nem sült. A ragacsos,
átláthatatlan, piszkossárga Köd lassan mindent elnyelt.