A nagy indiai eposzok, a Mahábhárata és a Rámájana mellett hosszú ideig kevesebb
figyelem jutott a puránáknak. Magyarul eddig mindössze két rövid mítosz jelent
meg belőlük. A purána szó, amely ?ősi történet?-et jelent, már a Rigvédában is
előfordult, de később többes számban használva az irodalmi művek azon csoportját
jelölte, amelyek öt jellegzetességgel bírtak: magukban foglalták a világ
teremtésére, pusztítására és újjáteremtésére, a Manuk (az emberiség ősei)
korszakainak felsorolására, az istenek és isteni bölcsek genealógiájára, és a
királyok leszármazásának és dicső tetteinek megörökítésére vonatkozó
történeteket. A Visnu-puránát kivéve azonban a fennmaradt puránák egyike sem
követi ezt az ideális sémát, mert a több száz éves fejlődés során számos egyéb
témával bővültek, gazdagodtak e művek. A puránákban található mítoszok korát
éppúgy nehéz meghatározni, mint szerzőinek kilétét. Lejegyzésükre feltehetően
csak kb. a 3. századtól kezdve került sor. A hindu kultúra minden lehetséges
aspektusát bemutatják, megörökítik az istenek népszerű mítoszait, kultuszát,
ünnepeit, a zarándokhelyek szentségét, foglalkoznak a mindennapi élet vallási
szabályaival, az áldozatok bemutatásával és az ebből származó érdemekkel,
ismertetik a születési, házassági, temetési szertartásokat, nyomon követhető
bennük a különböző vallási irányzatok közötti rivalizálás, a hinduizmus
kialakulásának folyamata. Enciklopédikus jellegük folytán elsőrangú források a
hinduizmus iránt érdeklődő kutatók, olvasók számára. Kötetünkben ezekből a
kivételesen gazdag irodalmi alkotásokból válogattunk az olvasmányosság
szempontjait szem előtt tartva, és megőrizve a szövegek eredeti versmértékét.