Lolange, a szeleburdi, néha komolykodó, néha enyhén félnótásnak tetsző fiatal nő
furcsa körülmények között ismerkedik meg Gabriellel, akivel mesebelien rövid
úton egymásba szeretnek, majd -- némi lélektani jellegű hercehurca után -- egybe
is kelnek. Élik a mai fiatalok jellegzetes életét, bolondoznak, beszélgetnek,
jóízűen szeretkeznek, kelekótya barátokkal fecsegve múlatják az időt, és közben
azt veszik észre, hogy bár már jó ideje együtt vannak, alaposan kiismerték
egymást, a kapcsolat, a házasságuk nem fáradt meg, mint az lenni szokott, hanem
mind inkább kiteljesedik, mind jobban szeretik egymást, akár ha egy isteni
akarat rendelte volna őket egymás mellé. És akkor mindketten különös,
visszavisszatérő álmokat kezdenek látni, álmokat a régmúltból, egy letűnt, ódon
világból, amely ismerősnek tűnik számukra, mintha már látták volna azt a
környezetet, mintha ők maguk is benne éltek volna, s mintha ugyanazt a szívet
hasogató fájdalmat éreznék ébredés után. Fájdalmat és egyben
megmagyarázhatatlan, soha be nem teljesülő boldogságot, egy régi, évszázados
szerelem édes-bús emlékeit. Vajon csak a túláradó fantázia terméke volna a
misztikus álomlátás? A szerelmük természetfelettien furcsa kivetítődése? Vagy
netán, esetleg lélekbemarkolóan szép és lírai magyarázat húzódik meg a jelenség
mögött? Talán...