Tízévesen Kele megpróbálta megfejteni annak a nagyvárosnak a szomorúságát, ahol
élt. Felmászott éjjel a város közelében lévő hegyre, és megnézte az egyszerre
kétmilliót pislogó óriást. A holdfényben megcsillant a rengeteg műholdantenna.
Középen a folyó olyan volt, mint egy zsírfoltokkal küszködő celluloidszalag,
amit az éhes mozigépész összefogdosott. Arra várt, hogy a látvány hirtelen
darabjaira hullik, vagy legalábbis elúszik, mint amikor leolvasztják a
hűtőszekrények jegét. De nem történt semmi, és ez így kiváltságos pillanat volt.
Kele fázott, és elindult haza egy fényes csúszdán. Bence Ottónak még a
legpontosabb, legkönyörtelenebb irásaiban is van valami sajátos fénytörés,
lebegés. Szövegei valahol az álomszerűség és a realitás között tétováznak, s így
az olvasás során végig rögzíthetetlenek maradnak, bármikor bármelyik irányba
könnyedén elmozdulnak. Bence Ottó 1965-ben született Budapesten, az ELTE-n
végzett történelem szakon. A Törökfürdő kulturális folyóirat főszerkesztője. Ez
az első kötete.