Botrányt akarunk! 1983-ban Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat
menedzsere és a magyar könnyűzene mindenható ura röpiratban szólalt fel a zenei
életben jelentkező ?szennyhullám? ellen. Csúsztatásokkal és hazugságokkal teli
írása nem csupán az őt személyében támadó CPg együttest vette célba, de
elítélően szólt az egész akkoriban jelentkező újhullámos és punk zenei
irányzatokról is. Erdős valótlan állításai aztán furamód önálló éltre keltek, és
néhány év leforgása alatt már közvélekedésnek számított, hogy a punkok
szélsőséges eszméket vallottak, a CPg pedig fajgyűlölő zenekar volt? De kik
voltak valójában a punkok? Hogyan és mikor jelentek meg a magyar könnyűzenei
életben? Milyen kép élt róluk a sajtóban? Mit gondolt róluk a párt ifjúsági
szervezete vagy éppen az állambiztonság? Miféle titkos és nem titkos nyomozások
folytak a CPg tagjai ellen, és miért kapott az együttes három tagja letöltendő
börtönbüntetést? Legfőképpen pedig: hogy terjedt el róluk az a hazugság, hogy
cigányellenes dalokat énekeltek? És mi köze volt mindehhez Erdős Péternek, a
hivatalos és a szamizdat sajtónak vagy épp a punk szubkultúra sajátos
nyilvánosságának? Takács Tibor történészt nem hagyta nyugodni a kérdés, és
nyomozásba kezdett, hogy kiderítse: mi állhatott a makacs hazugság hátterében. A
korabeli újságcikkek és az állambiztonsági iratok alapos feldolgozása révén a
szerző nem csupán a CPg történetét és legendáját helyezi új megvilágításba, de
könyve bepillantást enged az állampárti rendszer könnyűzenei életének hatalmi
viszonyaiba és a kései Kádár-korszak többrétegű nyilvánosságába is.