Az elrabolt Nyugat avagy Közép-Európa tragédiája A Débat 1983 novemberi számában
megjelent és rövid időn belül a legtöbb európai nyelvre lefordított írás
egyszerre volt védő- és vádbeszéd. Védőbeszéd azért, mert a mellett a
Közép-Európa (Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia) mellett emelte fel a
szavát, amely a kulturális hagyományait tekintve a kezdetektől fogva mindenestül
a Nyugathoz tartozott, és amelyből ez utóbbi akkoriban kizárólag a politikai
rendszerét volt hajlandó érzékelni, és így csak a keleti blokk egy térségét
látta benne, pedig ez a kultúra nem egy szűk elit kiváltsága, hanem egy olyan
élő és ható érték, amely képes maga köré gyűjteni az embereket. Vádbeszéd pedig
azért, mert ennek a kis nemzeteket összefogó és önnön esendőségét tisztán látó
térségnek a tragédiája valójában magának Európának a tragédiája, annak az
Európának, amely nem vesz tudomást erről az egységről, sőt az eltűnését sem
érzékelte. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mindez nem Európa megszűnésének az
egyik jele-e. A szöveg értékét nem csupán a meggyőző ereje adja, hanem a szerző,
a korszak legnagyobb európai írói között számontartott Milan Kundera személyes,
szenvedélyes és nyugtalan hangja. Ezt az írást adjuk most kötetben is közre
Pierre Nora bevezetőjével a fiatal Kundera által az 1967-es csehszlovák
írókongresszuson előadott, a prágai tavasz szellemiségét tükröző beszédével
együtt, amelyhez Jacques Rupnik írt előszót.