Élettörténeti társadalomkutatás Szociológusi pályafutásom kezdetén nem
foglalkoztatott a kvalitatív szociológián belüli feldolgozások sokfélesége,
annyira lefoglalt a kvantitatív és a kvalitatív álláspontok közötti különbségek
megértése. Idővel azonban szembe kellett néznem az interjúk, személyes
dokumentumok felhasználásának változatos módjaival, rá kellett kérdeznem, hogy
hogyan kell tudományosan, érvényesen, hihetően elemezni. Ettől kezdve már nem
lehetett ösztönösen foglalkozni élettörténetekkel, el kellett döntenem, hogy
milyen szemléletben és milyen technikai eljárás alkalmazásával dolgozom. A
döntés rutinná válásáig hosszú út vezetett, szemléletem alakulása útkeresés
volt. A kötetben megjelent tanulmányok egyrészt ennek az útkeresésnek az
eredményeit mutatják be, nem rejtve véka alá a kísérletezésből fakadó
hátrányokat és előnyöket sem. Másrészt, a bemutatott élettörténetekben
megjelenik a magyar közelmúlt, úgy, ahogyan az a hétköznapokat befolyásolta, s
az a mód, ahogyan a kisemberek úrrá tudtak lenni a változásokból adódó
nehézségeken. Az élettörténetek elemzései arra mutatnak rá, hogy mindannyian
szeretnénk olyan életről beszámolni, amelyben láthatóvá válik, hogy jók
szeretnénk lenni, ha nem is mindig sikerült. Bögre Zsuzsanna (1960) a Pázmány
Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szociológus professzor.
Oktató- és kutató munkájában fontos szerepet kap a magyar társadalomban
bekövetkezett változások hétköznapokat érintő hatása. Nyomon követi a vallás és
identitás kapcsolatának alakulását a XX-XXI. században, a reziliencia
megjelenését a nehéz társadalmi és egyéni helyzetekben, vagy a hátrányos
helyzetű társadalmi csoportok esélyeinek alakulását napjainkban.