Szellemkócsagok Acsai Roland fittyet hány a fizika törvényeire. Nála csak a szív
gravitációja létezik. Az apró dolgok a végtelenbe tágulnak, a nagyok
kézzelfoghatóak lesznek. Eddig is hangsúlyosan jelen volt művészetében a
természetköltészet, de most a táj helyett az állatokat állítja figyelme
fókuszába. Azokat az élőlényeket, amik velünk együtt léteznek és osztoznak az
élet nagy csodájában. Az állatok észrevétlenül válnak allegóriákká nála, de
mindig valami általános érvényű igazság kifejezőivé lesznek, mint a kötet részét
képező epikus költeményben, a Sólyomregényben. A versekben felbukkan lánya
gyerekkora, amit a sajátjával hasonlít össze. Az apaság ritka versei ezek. Akik
Acsai Rolandot a szerelmi lírájából ismerik, azok sem maradnak olvasmány nélkül,
mert az utolsó előző ciklus legújabb megejtő és pontos képekkel dolgozó
szerelmes verseit foglalja össze. A kötet egy lírai hangvételű Nó-drámával
zárul, ami akár egy hosszú vers is lehetne, és a szívcseréről szól. Hogy mit
jelent ez pontosan? A drámából kiderül... k