Ének évada Három kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori
munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szűk hetet
Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely
állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétől sikeres
versenylóig. Az Emily néni szakálla címűt tizennégy évvel később írtam (1993).
Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben
olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap
alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerűnek
éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon
rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az
ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következő kisregény egyik fejezetében
valamelyest körvonalazódik. A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született
(20034). Ez volt az első szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi szöveg
létrehozására. Ihletője a spanyol nyelv volt, melyet nagy erőkkel igyekeztem
magamba szívni, mert el akartam olvasni eredetiben a Száz év magány című
regényt. Sikerült. Gabriel García Márquezt közeli szellemi rokonomnak éreztem és
érzem. Képe a konyhában lóg, azon a falon, ahol a családtagjaim fotói