Nagykunsági krónika Az iskolában úgy tanultuk, hogy mikor a tatárok feldúlták
Kunországot, Kuthen kun király negyvenezer családból álló népével Magyarországra
menekült, s IV. Béla királyunk letelepítette őket az Alföld termékeny
rónaságára, ahol ezen kunok ivadékai a Nagy- és Kiskunságon ma is élnek. Mikor
érettebb ésszel visszagondoltam ezen szavakra, önkénytelenül eszembe jutott:
hogy lehetett annyira lakatlan az Alföld termékeny rónasága, hogy negyvenezer
családot még mindig el tudott rajta IV. Béla helyezni? Sokáig nem tudtam e
kérdésre feleletet adni. Egyszer valami régi térképek kerültek a kezembe, melyek
a Nagykunságot és környékét mint valami tengert mutatták be. Imitt-amott
szigeteket, szárazulatokat mutattak a mappák, de az egyes községek határai
nagyobbrészt víz alatt állottak. Kezembe került egy 1699-ben készült
határleírás, melyből kiderült, hogy náddal, sással, gyékénnyel felvert rétség
volt ez az egész táj, s a német leíró szerint: A lakosok csak csolnakkal tudtak
egyik helyről a másikra járni.