A kálvinizmus nyitánya ? Berni zwingliánusok és francia-svájci kálvinisták
vitája az egyházfegyelem gyakorlásáról Családi vitákról nem szokás beszélni.
Lehet-e a reformáció emlékévében a protestantizmus családján belül lezajlott
vitáról szólni? Talán csak az adhat erre felhatalmazást, ha ez által közelebb
kerülünk felekezeti identitásunk mélyebb megismeréséhez. A mű középpontjában
álló, 1536 és 1560 között lezajlott konfliktus fő kérdése az volt, hogy ki
gyakorolhatja az úrvacsorától való eltiltás és a gyülekezetből való kiközösítés
jogát. A berni tanács ezt a jogot Zwingli teológiai öröksége alapján magának
tartotta fenn. A berni hatalom alatt élő Lausanne környéki, francia nyelvű
lelkipásztorok viszont Kálvin tanításait követve ezt a jogot az egyházi és
világi tisztségviselőkből közösen alkotott konzisztóriumnak, modern
presbitériumaink előképének, tulajdonították. A vita nem csak teológiai
eszközökkel folyt. Megfélemlítés, bebörtönzés és száműzés egyaránt szerepelt az
előjogát féltő államhatalom eszköztárában. A velük szembenállók között pedig a
történelemben először forrt ki olyan identitás, amelynek alapja a Kálvin
Szentírás-magyarázatához való ragaszkodás volt. Ezt az új identitást, amely a
francia nyelvű lelkészeket összekötötte és arra is késszé tette, hogy
felvállalásáért hátratételt szenvedjenek, méltán nevezhetjük kálvinizmusnak,
őket pedig, bár biztosan tiltakoztak volna ez ellen a megnevezés ellen, az első
kálvinistáknak. Ezáltal pedig ezt az új, közös identitást előhívó konfliktust a
kálvinizmus nyitányának.