Fancsikó és Pinta Fancsikóékat először 1951-ben találtam ki - szól a kötet
bevezetője - (egy Előszó maskarájában). Egy szék a fal felé fordult. A karfán a
fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három
szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta. A három szó, mint
három üveggolyó, elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én
azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban.
Esterházy 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán
bekerültek ebbe az írások egy darab madzagra fűzve alcímű novellaciklusba, amely
egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két elválaszthatatlan jó
barátja, Fancsikó és Pinta főszerepeltetésével. A kötet a későbbi
Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket,
a narráció (az elmondhatóság) nehézségének felismerését, a (család)történet
széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyességet.