Akik a hóba vetnek Különleges helyszínt, Lappföldet és különös embereket, az
őslakos számikat választja első regénye főszereplőjéül Tina Harnesk. Az idős
Máriddja nemrég tudta meg, hogy már nem sok ideje van hátra. Az asszony mindent
megtesz, hogy férje, a lassan demenciába süllyedő Bierra elől eltitkolja az
igazságot. A számi családokban hagyományosan az idősekről a fiatalok
gondoskodnak, nekik azonban nem született gyerekük. Máriddja unokaöccsét
mindketten rajongva szerették, de a fiú eltűnt az életükből. A regény másik
történetszála Kaj és Mimmi sorsáról szól, akik orvosokként igyekeznek
beilleszkedni a közösség életébe, és új barátságokat kötni. Ám az élet Kajnak is
tartozik némi magyarázattal: vajon miért nincsenek róla kisgyerekkori
történetek, fényképek, és hogyan kerülhetett egy doboz kézimunka édesanyja
hagyatékába? A nagyszerű humorral elmesélt történet szálai összefonódnak, és az
események mögött lassan kibontakozik a számi nép megrendítő múltja. Tina Harnesk
érzékletesen mutatja be, mit jelent szeretni és veszíteni családon belül.
Regénye 2023-ban, Svédországban elnyerte az Év Könyve díjat. Részlet ?A
községtől néhány tíz kilométerre laktak egy hegyen, jóval a tengerszint fölött.
A Sarvesoajvve nevű hegyi faluban, a kanyargós kis út mentén házikók és tanyák
sorakoztak ritkásan elszórva egy girbegurba nyírfaerdőben, évszázados lucfenyők
között. A legmagasabban fekvő házakból egészen Guovddóig, a község egyetlen
nagyobb településéig el lehetett látni. Télen a szlalompálya fényei
karácsonyfaizzókként pislákoltak Sarvesoajvve felé. Biera és Máriddja Rijának
volt itt egy háza. Nem volt nagy, két szoba és egy konyha meg néhány
melléképület, de legalább egy működő vízöblítéses vécével és egy
parabolaantennával büszkélkedhettek. Talán a fahomlokzatot le lehetett volna
kenni néhány réteg festékkel, különösen a ház déli oldalán, de ezt Rijáék
lényegtelennek, már-már feleslegesnek tartották. A kocsifelhajtóra esetleg
ráfért volna még néhány lapátnyi kavics, de ez sem aggasztotta őket. Az otthonuk
mindig is úgy volt jó nekik, ahogy volt. A ház kissé leromlott állapota miatt
felesleges lett volna aggódni. Valami egészen más nyugtalanította Bierát. A
tűzifás láda mellett térdelt. A siketfajd szárnyával gondosan összeseperte a
törmeléket és a hamut a padlódeszkákról. Az ujjai ma görbültek és fájtak, előre
jelezték a közelgő időjárás-változást. Az ablak túloldalán lévő hőmérő alig
látszott az üvegnek támaszkodó hókupac előtt. A világosság ma az égbolton sem
tudott egész nap előrefurakodni. Csak a felhők szórtak némi matt fényt a
hótakaró felé, amely halványan bederengte a száraz hópelyheket, és fehér homály
telepedett az elmére. A hőmérő higanyszála is egyetértett: tényleg nagyon hideg
volt. Biera esetlen mozdulattal felakasztotta a szárnyat a válltollak köré
tekert szíjjal egy szögre. A szárny a kályha melegében pörgött párat, és a
siketfajd tollai megcsillantak a fényben. Szokás volt siketfajdszárnyat tartani
otthon, hogy legyen mivel felseperni, főleg a kályha körül, de most már kezdett
kissé foszlott hatást kelteni. A télen lőnie kell egy új fajdkakast. A kályha
ajtaja mögött pattogott a tűz, és Biera a feleségére sandított, aki a mosogató
melletti konyhaszéken ült, és a régi, rikácsoló rádióban hallgatta és fejtette a
Dallamos keresztrejtvényt. Biera rásöpörte a szemetet a lapátra, és átvágott a
rongyszőnyegen a mosogató alatti szemetes felé. Máriddja szórakozottan arrébb
tette a zene ütemére lengetett, vastag zokniba bújtatott lábfejét, hogy Biera
hozzáférjen a szemeteshez. A nő elégedettnek tűnt, ahogy gubbasztott a széken,
mint egy kis varjú egy takaros gallyon. * * * Biera ezzel szemben minden volt,
csak elégedett nem. Nem találta a kését. A kést, amely szinte a testéhez
tartozott, mindig az övében hordta, mintha odaöntötték volna. Furcsán
meztelennek, csonkának érezte magát a kés mozgása nélkül a bal csípőjénél.
Napjában többször is nyúlt érte, hogy megpucolja a halat, megvajazza a kenyeret,
használja bármire, amire egy igazán jó kést lehet. Ő maga készítette, ismerte az
alakját és a tapintását, mint a saját tenyerét. Mindig automatikus mozdulattal
csúsztatta vissza a bőrtokba, de most elképzelni sem tudta, hová tűnhetett. Az
egész nagyon furcsa volt, és tulajdonképpen kissé kellemetlen is. A hiánya nem
hagyta nyugodni ? de valami más is hasogatta a lelki békéjét. Biera ismét
Máriddjára pillantott, a nő még mindig az újsághoz illesztette a ceruzát, mint
aki nagyon mereng valamin. A fején szokás szerint kötött sapka volt, a hátán
pedig két copf hevert el, mint két nyugodt, szürke téli patak. Flanelinget
viselt, és szoknyát köténnyel, amely úgy festett, mint amivel felmostak. A férfi
kérdésére szórakozottan azt felelte, hogy a kés a Norrbottens-Kuriren napilapon
hever a szárított hús mellett. Ami azért különös, gondolta Biera, mert
mindketten tudták, hogy a füstölt szárított hús a fészerben lóg a szögön ? mint
mindig. És ők nem fizettek elő semmi másra, mint a Norrländska
Socialdemokratenre. A nő mókás arcot vágott, amikor Biera erre rámutatott, majd
a férfi rongyos kesztyűjéről kezdett beszélni. Az is lehet, hogy egy háldi vitte
el, töprengett Biera. Néha csinálnak ilyet. Ezen nem volt érdemes idegeskedni.
Ahogy ismerte őket, hamarosan visszakapja. ? Kölcsönbe elvihetitek, de mielőbb
kérem ? mondta a biztonság kedvéért. Olyan halkan, hogy alig mozdult az ajka,
miközben belebújt a csizmájába.De messze nem volt meggyőződve, hogy a föld
alatti lények vitték el a kését ? ahogy abban sem volt biztos, mi van valójában
a feleségével. Az utóbbi időben Máriddja viselkedése megváltozott. Olyan merengő
és? furcsa lett. Biera nem talált rá jobb kifejezést, Máriddja az utóbbi időben
furcsán viselkedett. Gyakran beszélt a múltról, még azokról a dolgokról is,
amelyeket amúgy soha nem hoztak szóba. Az elfedett, fájdalmas emlékekről. És
többször kimondta azt is, ami hosszú évek óta gyakorlatilag kimondatlan volt
közöttük. Biera magában suttogta a szótagokat. Érezte a fiú szellemét a saját
lelkében, és vén szívében suttogtak a jojka első hangjai. Aztán kemény, inas
kezével megdörzsölte a homlokát, hogy felocsúdjon, és felvette a sapkáját. ?
Kimegyek egy kicsit. Miközben a hideg levegő ködként átölelte odakint a lépcsőn,
Biera a néhány héttel korábbi kórházlátogatásra gondolt. Vajon komolyabb volt,
mint egy egészségügyi kontroll, amit Máriddja mondott? A januári jeges szél éles
fogakkal belemart a testébe ? és a bensőjébe. Elvégre Máriddja azóta nem a régi
önmaga. Biera megdermedt. Mi van, ha egy olyan demenciaorvossal találkozott?
Hearrá don áigá, csak nem kezd meggárgyulni?? GLOBÁL - Benned a világ A
sorozatban megjelent: Stephanie Scott: Ami maradt belőlem Sarra Manning:
Londonból szeretettel Viola Ardone: Oliva Denaro Francesca Giacco: Hat nap
Rómában Jagiszava Szatosi: A Moriszaki Könyvesbolt Christine Leunens: Amber
nyomában Hila Blum: Hogyan szeresd a lányodat Előkészületben: Christina Campos:
Történetek férjes nőkről