Bezárkózás vagy határátlépés? Amikor biztosan tudom, hogy át kell kelnem
valamelyik határon, rendszerint összeszorul a gyomrom. Az utazással és a
határátlépéssel kapcsolatos kétely, viszolygás, szorongás bele van kódolva a
biztonságosnak és ismerősnek hitt otthon elhagyásába, a szabad mozgás
eszményének és a szögesdrót-kerítésekkel körülölelt határvidék ? ahol magam is
élek ? egymással ki nem békíthető, sőt egymást kizáró realitásába. A határhoz
vezető úton már töprengek: vajon mit fog kérdezni ezúttal a hol barátságos, hol
kissé megvető tekintettel méregető határőr és vámos? Úti célomat firtató
kérdéseikre mennyire felelhetek majd őszintén? Ki kell-e nyitnom bőröndömet és
táskáimat? Az azokban tapintatlan módon kotorászó idegen kezek vajon mit hagynak
végérvényesen legszemélyesebb dolgaimon? Mert az idegen kéz, amely hozzáér
ruháimhoz, szendvicseimhez, köny?veim?hez, jegyzetfüzetemhez, tollamhoz vagy
laptopomhoz, mindig hagy maga után valamilyen le- és kitörölhetetlen, bár alig
észlelhető nyomot.