Az udvari bolond szabadsága 1945. augusztus 26-án vasárnap születtem amerikai
hadifogságban, az ausztriai Steyrben. Az, hogy létrejöttem és megmaradtam, maga
a csoda, és ez tart a mai napig, mert fogalmam sincs arról, milyen a tervezhető
élet, a biztonság. Az egész életem a túlélésről szól, arról, hogyan lehet
defenzív létben mégis előrehaladni és a lehetetlent megoldani! Én azért
vállaltam el több munkahelyemen hagyomány nélküli, úttörő munkát, mert így az
udvari bolond szabadságát élvezve kipróbálhattam, hogy mire vagyok képes, és
meddig tűri el a hatalom a szabad mozgásomat. Amikor úgy éreztem, hogy fogy a
szabadság levegője, továbbálltam, és bár úgy tűnt, hogy más szerepet kaptam, ez
csak a látszat volt, én ugyanaz a kísérletező kedvű, naponta a hatalom bajszát
cibáló NŐ maradtam máig. Az 1982-től 1991-ig tartó életszakaszomat a Kossuth
Klub élén, így, utólag visszatekintve, kegyelmi állapotként éltem meg, ráadásul
azokkal együtt, akikkel ezt a szellemi menedékhelyet, mint a templomot,
felépítettük. Természetes körülményként vettem tudomásul, hogy veszélyes
közegben dolgozom, ehhez hozzászoktatott a gyermekkorom, így felnőttként az
örökös megfigyelés Damoklesz kardja már nem rettentett meg. Legvadabb álmaimban
sem gondoltam volna, hogy egyszer még melegséggel a szívemben, örömmel a
lelkemben és az agyamban emlékezem egy velejéig romlott rendszerben kinyílott
szellemi virágos kertünkre, ahol bár a rend őrei szöges bakanccsal próbálták
időnként eltaposni a gondolataink éppen kiserkent palántáit, de érdemben már nem
tudták megakadályozni, hogy szárba szökkenjek! Engem már nem ijesztenek meg a
jelen életet és szellemet pusztító vad tájfunok, az igénytelenség cunamijai, a
mi értékrendünk lassú enyészete. Bátran mondom ki, hogy előttem a múltam, ami
nemcsak egykoron volt gyakran meglepően szép és értelmes, hanem mára az sokunk
féltett közkincsévé vált. Állítólag a korral megszépülnek az emlékek, én ebben a
kegyben még nem részesültem, sőt e könyv írása döbbentett rá, hogy az agyi
merevlemezem mindent alaposan betárolt, és bár 32 éve jó mélyen elástam, most az
első füttyszóra előbukkantak, mint a huszárló a trombita hangjára. Miért? Mert
végre nyíltan megoszthatom azt a fantasztikus emlékhalmazt, ami eddig csak az én
kincsem volt. Sokan emlékezhetnek nálam részletesebben egyes eseményekre,
dátumokra, de az emlékek összessége csak az én fejemben, a szívemben volt
mindeddig megtalálható. Az, amit ebben az emlékkönyvben tényként leírok, semmit
nem szépült vagy csúfult az idők emlékezetében, talán lehetnek dátumbeli
tévedéseim, de miután mindent, amit itt közreadok, az emlékezetemből kellett
előbányásznom, az esetleges apró időbeli tévedések, remélem, megbocsáthatóak. De
mindazért, amit leírtam, garanciát és felelősséget vállalok! Isten engem úgy
segéljen!