Hetven év - Egotörténelem 1951-2021 - 2. kötet Sokan úgy tartják, hogy a
szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns
múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a
véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi
feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak
elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és propagandisztikus célzatú
értelmezések hiteltelenítése - még ha az abszolút objektív igazság nem is
tárható fel. Egotörténelmem első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A
második, melyet az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem.
Miként végeztem a munkám a modern magyar történelem kutatójaként,
kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadó
szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és külföldi konferenciák
előadójaként, rádió- és tévéműsorok szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE,
majd az egri Eszterházy Károly Főiskola s több külföldi universitas,
mindenekelőtt az amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babe?-Bolyai Egyetem
oktatójaként. Az első kötethez hasonlóan ebben is igyekeztem kívülről szemlélni
magam, s kritikusaim és méltatóim optikáján át egyaránt láttatni történészi
tevékenységemet. Bár a pártpolitikához köthető csatározásoktól következetesen
távol tartottam magam, időnként mégis személyeskedő támadások kereszttüzébe
kerültem. Ezek során egyesek a legkülönfélébb politikai címkéket igyekeztek rám
aggatni. Úgy gondolom, hogy e megbélyegző törekvések nemcsak rólam szóltak,
hanem tükrözték a rendszerváltozás utáni magyar társadalom érzékenységeit,
indulatait és frusztrációit is. Visszatekintésemben ezért ezekről is részletesen
beszámolok.