Jelentkezés nem meghirdetett állásra Az ajtón kilépve felragyogott az arcom, de
mindjárt hátat fordítottam a verőfénynek, amely beragyogott mindent, és csak a
fülemet simogatták a napsugarak, mégis minden porcikámban élveztem a nemnormális
meleget, amely hirtelen mozdulattal rántotta ki a hóvirágok fejét a földből, és
egymásra uszította a sirályokat a fejem fölött, miközben a világkatasztrófa
gondolata és a nyomában járó bűntudat csak egyszer kísértett meg, mintha nem is
sejteném, hogy Alaszka olvadozik, metán szabadul fel, hatalmas mamutok és
aprócska baktériumok élednek újjá, és ha a szembejövőkre néztem, felragyogott az
arcom, és ha valakit megelőztem, a szívem szaporábban vert, és ha valaki
megelőzött, szívből gratuláltam, mintha nem is a vesztünkbe rohannánk mind, mint
a bogár, amely a homlokomnak koppant (talán nem is bogár, hanem aprócska,
földönkívüli űrhajó volt?), és eszembe juttatta az embert, aki folyton nekimegy
mindennek és mindenkivel összekoccan, kapufára lövi magát és kifelé pattan,
mígnem gondol egyet, leül a földre, és többé meg sem mozdul, nem csinál semmit,
így kellene, de nem lehet, menni kell, acélos léptekkel átgázolni a narancsszínű
migréntől fetrengő városon, hogy majd hazaérve ledobáljak magamról mindent,
eget, földet, hóvirágot, takaró alá bújjak, a falat nézzem, és eljátsszam, hogy
itthon vagyok, még véletlenül sem egy fordulatokban gazdag, galaktikus
kalandban.