Rengeteg állat a vonatból Simon Bettina igazi költő, abban az értelemben, hogy
már első kötetében sem mintákat követett, hanem keresgélt, gyanakodva,
ironikusan figyelte saját hangját, és a költészet lényegére kérdezett rá.
Második kötetének is ez a tétje: mi a vers? Erre a látszólag egyszerű kérdésre
képtelenül nehéz válaszolni. A szerzőnek tökéletes formaérzéke van, de nem
fitogtatja, csak beszél - versben. A sorokba tördelt gondolkodásból mindig vers
lesz. Hogyan csinálja? Nagyon okos is, de ezzel sem kérkedik, csak leírja: Az
igazi zene a tánc. Humora is van, de nem tolakodó, sőt néha át se üt a papíron,
tisztán látó tekintetén keresztül megpillantjuk a hétköznapi látványban az
abszurdot. Bátorsága sem harsány, hanem csendes és kérlelhetetlen: Sírni csak
gyerekeknek szabad nyilvános helyen, és őrülteknek. De ha jobban belegondolok,
nekik sem érdemes. Szorosan szerkesztett kötetét át- meg átjárják az egymásra
rímelő motívumok, mégis van valami véletlenszerű könnyedség és keresetlenség az
anyagban: valami üdítően nem irodalmi. Simon Bettina kegyetlen költő is, ettől
olyan pontos. Mindenen átlát, mindenre rákérdez. Arra is, érdemes-e egyáltalán
írni. Ilyen verseket igen. Csak ilyeneket érdemes. Tóth Krisztina