Fiókmustra Nemrég egy ügyetlen mozdulatom nyomán íróasztalom rozoga fiókja
hirtelen kicsúszott, és belőle régi feljegyzéseim, rajzaim és egyéb titkaim
sokasága szóródott a földre. Ültem a kupac fölött, amíg rá nem jöttem, hogy
múltam nem csekély darabja fekszik előttem a szőnyegen. Ahogy átvizslattam a
cetliket, noteszlapokat és más relikviákat, egészen meglepő dolgokat is találtam
közöttük. Az általuk felidézett kalandokból, örömökből és csalódásokból
kerekedett ki e könyv lazán összefűzött anyaga, amelyet megtűzdeltem egy pár
időszerű megjegyzéssel is. Hogy a múltamban tett kirándulásnak van-e a jelen
vagy a jövő számára bármiféle veretes üzenete, arról fogalmam sincs. Mert nincs
mihez hasonlítsam, hiszen ennyire spontán és lemeztelenített irodalmi gyónásom
még sosem volt. Abban viszont biztos vagyok, hogy életünk fecnijeinek ? és velük
együtt a legtitkosabb érzéseinknek, gondolatainknak is ? joguk van lelkünk
fiókjainak évtizedes rabságából egyszer a fény felé törni?