Rövid hullámok Egyre ritkábban adatik meg a magyar olvasónak, hogy idegen nyelvű
költőtől vehessen kézbe friss verseskötetet, és egymás mellett lássa az eredeti
alkotásokat és azok kitűnő fordításait. Szergej Pantsirev kötete mindezen
túlmenően is különleges élmény. Egy ?világpolgár? költő lép elő e versek mögül ?
vezetékneve írásmódja is ezt tükrözi ?, akinek minden szaván, gesztusán és
metaforáján átsejlik az orosz lélek, ám ez az ízig-vérig orosz lírikus néhány
éve ? festőművész feleségével együtt ? Magyarországot, Budapestet választotta új
hazájának. Mégis úgy sejtjük, Pantsirev hazafogalma a földrajzi helyektől
valamiképp független, belső otthon-érzettel van kapcsolatban. Ő az a költő, aki
Velencében ?a Fondamente Nuove / és a San Michele közt? ?oroszul susogó
visszhang / neszét? hallgatja; vagy Nepálból, az időtlenség földjéről szólítja
meg énjét: ?Ifjúkorod, a század, a huszadik ? / Visszanézel ? már alig
különböznek?; máskor Londonból jelentkezik be az emlékek zsizsegő rádióján át;
és van, hogy Bábel leomlott álmait láttatja viszont egy baljós, tengerentúli
képben: ?Manhattan kihalt?. A verseskötet címe, a Rövid hullámok átgondolt
költői játék a szavakkal, hiszen nem csupán az éterben terjedő rádióhullámok
motívuma tér vissza újra és újra a költeményekben, de amiként a nagy vizek
hullámainak követési távolsága csökken egyre a parthoz közeledve, a versek
olvastán úgy tűnik el távolság lírikus és befogadó között, vagy, hogy egy magyar
klasszikust idézzünk, úgy rövidül az út ?lélektől lélekig?.