Részlet a könyvből: A lélek mélyéig nyilalló fájdalom felébresztette az agyát és
a Ma Asszonyának bűnös olaját öntötte ťgyógyító-balzsamulŤ a lélek nagy
fájdalmára és az önvádlás gyötréseire. Kötényéről szinte ijedten kapta el kezeit
s - miközben az emberélet legszentebb könnyeit, az őszinte anyakönnyeket, szinte
dacos gyorsasággal törölte arcáról - gondolatban útját vágta azoknak a ráncoknak
is, amelyek a ťsok gyermek után elrútítanákŤ szép arcát. Aztán jött a többi
ťmentő gondolatŤ: rossz viszonyok! Állandó lekötöttség! Minden szórakozásnak
vége! Mi lenne belőlük? Lakbér! Koszt! Ruha! Hát persze, persze! - És talán nem
is vette észre, hogy milyen dacosra borult az előbb még égi ragyogásúan tündöklő
anyaarca, s kötényével egyet talán még hessentett is a gólya felé. - -
Dicsértessék!... Szigetiné lelkem!... - Mindörökké!... Tisztelendő atyám... -
fogadta megrebbent lélekkel Szigetiné az öreg Kovács András plébános hithű
adjonistenét, de a lelkén hirtelen egy tomboló orkán vonult keresztül és az öreg
pap nem várt közelsége úgy hatott most lelkére, mint mikor rabló-tolvajok könnyű
pelyvagazt vetnek az elrabolt kincsre az érkező csendőrök előtt s jön egy szél
és hordja, viszi a vihar a pelyvát, s közeledik a pillanat, amikor csupaszon
marad az ellopott kincs. Szinte megremegtek az inai. Szeretett volna most térdre
omolni az öreg pap előtt s az előbb még dacoskodó gőggel, legszentebb anyai
érzéseire halmozott lelki pelyvát szerette volna széjjel szórni, hogy anyaságára
és boldogított elhivatottságának legszentebb szolgálatára hitet tegyen az öreg
pap lényén keresztül, az Isten előtt! - Ejnye, de kedves kis kertecskébe
kerültem most Szigetiné lelkem! - kezdett a beszélgetésbe, simogató hangon a jó,
öreg tisztelendő atya - ide még az angyalok is mosolyogva nézhetnek: csupa virág
itt minden! Gyönyörű kerti virágok!... Édes kis babavirágok!... Viruló
édesanya!... Turbékoló galambok és napsugár!... Ugye boldog, Szigetiné
lelkem?... Itt megyek el a villa előtt. Betekintettem a kerítés rácsa között s
mintha csak a boldogság ragyogott volna ki reám és nem bírtam ki, hogy be ne
jöjjek. Hogy vannak, Szigetiné lelkem? - Köszönjük szépen tisztelendő atyám,
éldegélünk. Méltóztassék befáradni! - Dehogy megyek lelkem, dehogy megyek, nem
zavarom a dolgában. Inkább üljünk le itt egy kicsit erre a kis padra és nézzük
ezt a két szép babát. Játszatok picikéim! Ejnye, de szép kis kutyátok van!
Nahát! Gyertek csak ide! Hátha előkerül valami az öreg tisztelendő bácsi
reverendájának zsebéből. Nézzétek csak: van egy kis cukrom!... Neked is
egyet!... Hogy hívnak picikém lelkem? - Szideti Évite! - Nagyra nőjj édes
gyermekem és óvjon meg az Isten az élet utain. - No, neked is egyet! Hát téged
hogy hívnak, pici fiam? - Pistuta! - Adjon Isten neked is sok erőt kicsi fiam és
Isten erősítse bennetek a testvéri szeretet egymást oltalmazó erősségét, mert
testvér nélkül sokszor, de nehéz az élet! Nincs, aki védjen!... Nincs, aki
oltalmazzon!... Nincs kinek panaszkodni!... Nincs kinek sírni!... És nincs kivel
örülni!...