Tárgyi leletek híján eddig a történészek nemigen hitték a kortársaknak
beszámolóit a mongol dúlás brutalitásáról, az utóbbi időben azonban egyre-másra
kerülnek elő a bizonyítékok. Lakosságarányosan nagyobb volt a veszteség, mint a
két világháborúban összesen, Magyarország szó szerint élet-halál harcát vívta
1241-1242-ben. Elpusztított települések, menekülők, bátran harcoló közösségek, a
kemencébe bújó és ott meghalt gyerekek őket ölelő anyjukkal, kannibalizmus,
átlőtt nyakú harcosok gödörbe dobálva. A magyarság egyik legnagyobb tragédiája,
a tatárjárás olyan élesen bontakozik ki a legújabb kutatások tükrében, hogy
indokolt lenne átírnia a tankönyveket. Nem igaz, hogy IV. Bélát felkészületlenül
érte a támadás, és nem választott rossz stratégiát. A magyarok olyan keményen
küzdöttek, hogy egy ponton a mongolok csaknem megfutottak a sorsdöntő, muhi
csatából. A király ügyes cselnek köszönhetően menekült, ezt követően pedig
mindent megtett országa védelméért, és sikerrel járt: a Magyar Királyság
megvédte magát, túlélte a világ valaha volt legnagyobb birodalmának támadását.
Egyedül, Európa hatalmasságai csupán imával segítettek, ekkor fogalmazódott meg
először, hogy hazánk a kereszténység keleti védőbástyája. A mongolok nem azért
adták fel hazánk meghódítását, mert kánválasztásra siettek haza, hanem mert
belátták hadjáratuk kudarcát. Erről szól ez a kötet, miközben megismerjük a
Mongol Birodalmat, fénykorát és szétesését, sikerének a titkát, katonai erejét,
valamint a harcos mongol feleségeket, akiket még a rettegett Dzsingisz kán sem
mert magára haragítani.