A játékok és a sport hatása a gyerekek fejlődésére Teljességében kell megélnünk
a világot, mivel a gyermeki lét jellemzője a teljes jelenlét. Milyen azonban az
a világ, amelybe a mai gyermek belép? S miért kell ma az egykor spontán
megtanult dolgok nagyrészét tudatosan kifejleszteni: mi több, tanítani a
gyerekeknek? Lelkiismeretesen és tudatosan csak akkor állíthatjuk össze az
iskolai tantervet, ha minden egyes évfolyamnál felmérjük, mi az, amit a gyerekek
nem hoztak magukkal. Ha igazán odafigyelünk arra, hogy milyen területeken van
szükségük irányításunkra, a gyerekektől megtudhatjuk, mire kell megtanítanunk
őket. Ma ezeket a területeket az olyan könyvek segítségével térképezhetjük fel
legpontosabban, amilyen például a Gyermekeink játékai című könyv is. Ma már
ugyan is látjuk, hogy a gyerekeknek meg kell tanítani, milyen kapcsolatban áll
testük a világgal, s ami a legfontosabb: a többi emberrel. Az olyan világban
például, ahol a nézés nem feltétlenül jelenti a látást, a látni tudást tanítani
kell, de legalábbis fejleszteni, hogy a tanuló eljusson az igazi látásig, ami a
látó és a látott dolog közt kreatív kölcsönhatást feltételez. Ennek
kialakulására nem ad lehetőséget a tévén vagy a számítógép képernyőjén megjelenő
képek látszatvilága. 43. KIRÁLY Itt a farkas helyett a király áll a játéktér
egyik végében, és azt mondja: ?Én vagyok a király!? Ekkor megfordul, hogy
megnézze, mozog-e valaki, majd visszafordul. Amikor az első játékos megérinti a
királyt, az kergetni kezdi a gyerekeket a kezdő vonal felé, és akit megfog, az
örökli a trónt. Ezek a játékok abban segítenek a gyerekeknek, hogy jobban
érzékeljék testük mozgását: amikor megpróbálnak mozdulatlanná válni, megtanulnak
uralkodni végtagjaikon. A Nagymama papucsa egyben olyan játék, amely lehetőséget
teremt arra, hogy a gyerekek szembe nézzenek a természetükből adódó
következményekkel. Láttam például, ahogy egy szangvinikus gyerek túl hevesen és
folyamatosan haladt előre, aminek következtében gyakran hátraküldték. A
flegmatikus és a melankolikus gyerekek viszont olyan lassan mozognak előre, hogy
a nagymama sose fogja meg őket, ugyanakkor azonban arra sincs esélyük, hogy
megszerezzék a papucsot, így kimaradnak a legjobb mulatságból. Azáltal, hogy a
többi gyereket oda küldik vissza, ahol az óvatos melankolikus áll, megnő a saját
és a mások szemében, s emellett új lehetőséget kap arra, hogy az élvonalban
nyomuljon előre. A melankolikus gyerek, aki gyakran érzi úgy, hogy őt kihagyják
a játékból, ezzel a szabállyal a csapat ?megmentője? lehet, s olyan társaitól is
kaphat dicséretet, akik általában semmibe veszik, vagy megjegyzéseikkel
kényelmetlen helyzetbe hozzák. Az utolsó változat szintén nagyon népszerű. Az,
ahogy vissza kell csempészni a papucsot a kezdő vonalhoz, arra emlékeztet,
hogyan lehet kijátszani a felettünk uralkodókat, s ezt imádják a gyerekek! Ebben
az életkorban a varázslat is lenyűgözi őket, s abban a pillanatban, amikor a
papucs megjelenik a kezdővonal mögött, a nagymama igazi meglepetést él át:
olyan, mintha varázslat történt volna!