Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos
egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később
bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az
apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit
viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk
– kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt
különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy
tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta
az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán
történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik
ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva
hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy
azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és
ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb
halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek,
ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények
árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont:
itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát
folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben
támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A
bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor
egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui
alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a
demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek
egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso
számára…Eredeti mű: Umberto Eco: Il nome della rosa