Az elveszett nemzedék Albert Gábor (1929-2017) Kossuth-díjas író, esszéíró,
szociográfus. Tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva,
korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ.
Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó
jelentőségű. Mint Németh László, az írást ő is szolgálatnak, szerepnek, tenni és
hatni akarásnak tekintette, erős kötődéssel a magyar protestantizmus szellemi
hagyományaihoz. 1988-ban Tőkéczki Lászlóval és néhány más protestáns
értelmiségivel megalakította a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet.
1991?92-ben az Új Magyarország c. napilap alapító főszerkesztője, 1992?95 közt a
határainkon kívül élő magyar kisebbségnek szóló Magyarok Világlapját
szerkesztette. A közreadott levelezés első, rövidebb egysége az 1952 és 1961
között íródott leveleket foglalja magában, amelyeket döntő részben a fiatal
egyetemista, majd könyvtárosi állást vállaló Albert Gábornak írtak családtagjai
és barátai, nemzedéktársai. A második, hosszabb egységben az 1982 és 2003 között
írt levelekben a levelezőtársak köre kiszélesedik: az íróval baráti kapcsolatban
álló személyeken túl a kulturális élet, a protestáns egyházi világ és a
politikai szféra képviselői is megtalálhatók a levelezőtársak között. A több
műfajban is maradandót alkotó, beérkezett író a nyolcvanas évek végétől nem csak
a demokratizálódó Magyarországon, de a határon túli, magyarság ügyeiben is egyre
gyakrabban él a közéleti szerepvállalás lehetőségével. A felelősségérzet vitte a
politikába, amikor azt gondolta, tenni is lehet becsülettel. E levélszövegekben
annak az egész elveszett nemzedéknek a története is benne foglaltatik, amelynek
voltak a súlyos hátrányokon, veszteségeken felülkerekedni tudó képviselői is -
írja bevezetőjében a leveleket közreadó Albert Zsuzsa, az író felesége. Albert
Gábor bizonyosan közéjük sorolható.